Utazás Veled...

... ma még a nap is gyönyörű fénybe öltöztette a tájat és ma még szebben ragyog az égbolton, mint máskor. Végre eljött ez a nap is, melyre oly sok elmúló órát kellett várnunk, mely minden lenyugvó nappal csak egyre türelmetlenebbé tett bennünket. De most itt ülök melletted a hatalmas, a szabadság szagával és hatalmával megtelt kocsiban. Itt vagy hús-vér valódban, a sok fehér alapon, fekete betű, most igaz Férfiba bújt.

Együtt vágunk neki az ismeretlen, de belőlünk fakadó izgalmas, mégis veszélyes útnak. A kerekek által megtett kilométerek száma, egyre nagyobb sebességgel feledteti szívemben a nélküled eltelt percek keserű ízét.

Az utcák még csendesek és nyugodtak csak a madarak édes csicsergését hallani, mely ismerős dallamként cseng a fülünkben. Mióta ismerlek, szívem dallamként dobban. De most oly heves ütemeket játszik, mert itt lehetek melletted, végre érezhetem a már ezerszer elképzelt finom illatod, mely férfias mégis enyhe édes illattal keveredve csak még jobban fokozza a bennem tomboló vágyat. A Veled együtt töltött perc kirángat a hétköznapok zajából, most csak Te és én és a láthatatlan út, melyen most együtt száguldunk végig.

Hagyom, hogy Te vezess, hogy uralkodj a több száz lóerős motor felett, így közben láthatom két erős karod, mely határozottan mégis gyengéden simul a kormánykerékre. Minden receptorommal Téged fürkészlek, nem hagyhatok ki egyetlen részletet sem.

A napsugarak első arany fényében fürdőzik az arcunk, mely selymesen érinti a bőrünk minden egyes piciny sejtjét. Az arcodra tekintek, látom, hogy szemedet zavarja az erős fény, de puha érintésem az arcodon enyhítést nyújt és mosolyt csal az arcodra.

Jobb kezed most a combomon pihenteted, melynek érintésére az alsó ajkamba harapok, hogy elfojtsak egy hangos sóhajt. Nem simogatsz csak mintha rajtam felejtetted volna a kezed, de közben érezhetem a benned áramló vér erős lüktetését, mely a vérerek falának feszülve tombol benned.

Ahogy a fák mellett elsuhanunk, a levelek vidáman üdvözölnek bennünket és élvezzük a szabadság ízét.

Már több száz kilométert teszünk meg, mikor először rápillantasz a műszerfalra és lekanyarodsz a legközelebbi benzinkúthoz. Lassítasz, mintha velünk együtt az időkereke is lelassulna. Elfordítod a kulcsot és a motor elhallgat.

Tekinteted rám emeled, miközben szemedben játékos szikrák gyúlnak. Nem mondasz semmit, de most nincs is rá szükség csak a tarkómnál fogva lassan közelebb húzol magadhoz. Ajkaid finoman és lágyan érintik a vágytól kipirosodott arcomat, melyre csak az érintésed adhat enyhítést. Kéjes sóhaj hagyja el kiszáradt torkom. Tovább folytatod a "kínzást" ezzel libabőrt varázsolva az egész testemre. Forróságot érzek, ahol ajkad nyomát hagyod az arcomon és az ajkamon. Nem tudom magam visszafogni, bármennyire is megígértem magamnak, hogy kordában fogom tartani a vágyaimat. Újból és újból hangot adok az érintésednek. Egymásra mosolygunk és kiszállunk a kocsiból, hogy lehűtsük magunkat.

Rövid idő elteltével visszaülünk a kocsiba, elindítod az autót, majd a motor hangosan felpörög, mintha ezzel is azt akarná nekünk jelezni, hogy ő készen áll új és újabb utak felfedezésére...

Ő!

Ott áll előtted. Most újra láthatod angyali arcát, melyet a nap, ragyogó aranysugarai finoman és óvón körbe ölelnek. Elmerengsz szédítő szemének látványában, ahogy a pillái mögül Rád emeli gyönyörű, szikrázó tekintetét. Egyszeri szépség, mely rögtön elrabolta szíved rozsdás kulcsát. Emlékszel, oly rég dobbant már a szíved így, mely most ki akar törni a mellkasodból, hogy a világ felé fordítsa szerelmes arcát. Minden más dolog eltörpül. Most és örökre csak Ő létezik neked. Minden receptoroddal Őt fürkészed. Mélyet szippantasz a levegőből, hogy tüdőd minden sejtje az Ő illatában fürödhessen meg. Titkos sóhaj hagyja el ajkad, ahogy a belélegzett levegőt lassan, szinte visszatartva engeded szabadon. Örvény Ő, mely visszafordíthatatlanul magával ragadott a végtelen felé. Addig akarod ezt a képet magadban őrizni, ameddig el nem jön a végső pillanat.

Beethoven's 5 Secrets - OneRepublic (Cello/Orchestral Cover) - ThePianoGuys

Önnel...

Köszönöm kedves levelét, mely ismét oly lágyan simogatta lelkem, mint az első napsugarak a törékeny virágszirmokat, melyek a nap, sárga fényébe megfürdőzve pompáznak a legszebben.

Csend van. Vágyom az ön puha, meleg ölére, ahol mindent elfeledve a távoli messzeségbe repülhetek.

Elképzelem, hogy két erős karjával óvón átölel, hogy együtt fürdőzünk tovább a lemenőnap káprázatos vörös színében, melyet ma este elénk rakott a Jóisten. Rég láttunk ilyen gyönyörűt, ilyen káprázatos szépséget a horizonton.

Szorosan ölel, szinte már fáj a szorítása, mégis vágyom rá. Vágyom Önnel a véget nem érő veszélyes utazásra, a mindent elsöprő végtelen felé.  Oda, ahol a kövek érdes széle a talpunkat hasítja, ahol imát mondunk a tegnapért, ahol hálát adunk a máért és együtt éljük meg a végső pillanatot.

Kérem, öleljen úgy, mintha nem lenne holnap, mintha a küszöbön maradt volna az összes, fűszer nélküli álmunk.

Két szenvedélytől lázas szemét lassan behunyja és közben egy mélyet szippant a virágillattól terhes levegőből.  Sóhaja leple lágyan betakarja az Önért pihegő lelkem. A boldogság szélsebesen áramlik a vérereinkben szét, mely végállomásként a szívünkben gyűlik össze.

Érzem, szíve szívemmel egy dallamot ver, ahogy hátam az erős, széles mellkasának feszül. Rég vártunk már erre a varázslatos pillanatra, melyet minden sejtünk mélyen elraktároz magába, hogy a hétköznapok szürke árnyalata megteljen színnel és boldogsággal. Kezemet, kezére csúsztatva simogatom kézfejét. Élvezi puha, lágy érintésem, ettől a pillanat a szívemben még fényesebb és melegebb. Örökké tudnék Önnel itt ülni és érezni a csodát. A csodát, mely értünk született s belénk tetoválta az örök jelet…

Édes rabságban...

Este van, komótosan baktatnak már a fáradt óramutatók is. Az ablak előtt egy hatalmas fehér kanapén elnyújtózva gyönyörködöm a telihold gömbölyű pocakjában, mely legalább egy rövid időre kizökkent a mai nap szörnyű valóságából. Fáradt vagyok, melyet csak tovább fokoz, hogy a ma este a szokásosnál is csendesebb és melegebb. De a következő percben már aggódva tekintek le az előttem heverő akta kupacra, aminek átnyálazása ma még rám vár. Már napok óta nyugtalanság költözött be a lelkembe és nem hagy koncentrálni. Holnap egy fontos találkozom lesz azzal a férfivel, aki ezt a nyugtalanságot okozta bennem és akinek a megbeszélésére fel kell még készülnöm. Levelezéseink szigorúan szakmai jellegűek voltak, de az utolsó levélváltások alkalmával mindig adott az írása valami plusz töltetett, ami miatt ma már az egész testem beleremeg, ha levelet kapok tőle. Ügyünk elérkezett ahhoz a fázisához, amikor már a személyes találkozót nem lehet tovább halogatni. Az Ő irodájába lesz a megbeszélés, ahol a felmerülő szakmai kérdéseket megvitatva tudunk csak érdemben tovább haladni. Leveleiben mindig udvariasnak és magabiztosnak mutatta magát, ami néha már bosszantóan szép volt. De elég az ábrándozásból, össze kell magam szedni és pihenem kell. Összecsukom az aktákat és a tudásomra, tapasztalataimra hagyatkozva lefekszek aludni. A telihold ezüstös fénye bevilágítja a szoba titkos sarkait, ahogy Ő eléri a lelkem titkos rejtekeit. Nyugtalanul forgolódok az ágyban, ma nem jön álom a szememre, csak a holnapra tudok gondolni, mely már most izgalommal tölti el a lelkem és vágyakozással a testem.

Reggel van. A hatalmas ablakon át beszűrődött imádott napfény édes érintése ébrezget, mégis a hosszú, álmatlan éjszaka után most bántón fáj. Elhomályosul minden, szemeimet dörzsölöm, nyújtózkodom egy nagyot és gyorsan kibújok a melegágy oltalmából. Az ablak elé kucorodva kortyolgatom a cukor nélküli forrókávémat, melynek a szokásosnál is keserűbb ízét, tej hozzáadásával enyhítem. Reggelente szeretek még az ablakon át beáramló aranysárga ragyogásban lustálkodni. Ilyenkor még minden csendes és nyugodt csak a madarak édes csiripelése hallatszik és a város zaja, bűze messze elkerül.

Két kezemben fogom a hatalmas kávésbögrém, melynek érintése könnyedén átforrósítja az ujjaimat. Hirtelen, az egyik forró levélváltásunk emléke tör rám, ösztönösen lazábbra oldom a köntöst magamon, mely selymesen érinti puha bőröm minden kicsiny szegletét. Önkéntelenül behunyom a szemem és a következő szemérmetlen percben már a képzeletem hada ostromoz, de édes ez a hadjárat, mely végig söpör a testem minden egyes porcikáján. Kényelembe helyezem magam, fejem hátra hajtom, a lábaimat kinyújtva felteszem a sofa karfájára. Próbálom kiűzni az álmot a szememből, de nem megy, még mindig álmodok. Elképzelem, hogy az arcomon a napsugarak kellemes, bizsergető érintése az Ő finom ujjai játéka. Mélyet sóhajtok, ahogy az egyik mondata a fejem búbjától a lábam ujjáig hatol. A következő pillanatban már arra eszmélek, hogy az ajkamat simogatom, majd lassan haladok az államtól lefelé a nyakam kecses vonalán át a mellemig,ahol kicsit elidőzve a vágy egyre erőteljesebben elönti a testem. De már nem menekülök az érzés elől, átadom magam neki, érzem, ahogy a testemen végig fut a mindent elsöprő forróság. Percek múlnak el így, de a valóság vaskarmai kegyetlenül visszarángatnak a jelenbe. Lassan kinyitom a szemem és pilláim mögött meglátom az örök ellenségem tárgyát, az óra mutatóit.

Frissítő zuhanyt veszek. Élvezem, ahogy a tusolóból zubogó vízzuhatag érinti az érintésedre szomjas bőröm. Egy picit összerezzenek a langyos-hideg víz hírtelen érintésétől, melyet a mellbimbóm is jelez.

Ma finom, enyhe sminket rakok fel, melyet piros színű rúzzsal vadítok meg és a fekete kosztümruhámat választom, mely tökéletesen és szigorúan követi a testem vonalát. Fekete magassarkú cipő kerül kiválasztásra, melyet piros színű bőrtáskával egészítek ki. Szőkésbarna hajam feltűzöm, de egy, két rakoncátlan tincsnek engedelmeskedve azokat szabadon hagyom.

Ma angyal vagy ördög? Kérdezem magamtól, miközben a parfüm permetje finoman érinti a testem hajlatait.

De rohanom is kell, hiszen a reggeli "álmodozásom" jócskán lefaragott a szigorúan beosztott időkeretemből. A város zaja már az ingerküszöbömet kóstolgatja, de ma tudomást sem veszek róla. Az irodába érve mindenhol kedves és ismerősarcok üdvözölnek. Az asztalomon rend és tisztaság, ahogy én szeretem, letisztult vonalak semmi felesleges kacat. Bekapcsolom a gépet, ma lassan ébred ő is. Közben a hazavitt aktákat rendezem vissza a helyükre. A többi még a szekrényemben sorakozik hosszú, véget nem érő sorokban. A gépem jelzi, hogy email érkezett, izgatottan ülők vissza a monitor elé. Igen, Ő írt. Várakozva és nagyot dobbanó szívvel nyitom meg levelét. Most is kedves, mint mindig! Megerősítette, hogy a megbeszélt időpontban a rendelkezésemre áll az irodában és persze megint oda biggyesztette a kétértelmű kis smile jelet. Addig még van pár órám, hogy a tegnap kimaradt anyagot átnézem és bepréseljem az agyamba. Az idő ma ólomlábakon jár, ezt kihasználva próbálom rendezni a gondolataimat. Eljött az idő! Összeszedem az anyagokat, és belerakom az aktatáskába, még egy utolsó pillantás a liftben elhelyezett tükörbe. Megigazítom a ruhám és a kosza tincseket a helyükre parancsolom. Az úton végig csak Ő jár a fejembe, próbálom elképzelni, milyen lesz az első találkozásunk, de nyugtatom magam, hiszen ez csak egy szimpla megbeszélés.

Az általa megírt helyre érkezem, de a napi csúcsforgalomban már alig találok parkolóhelyet a kocsinak, de így is időben vagyok.