Édes rabságban...

Este van, komótosan baktatnak már a fáradt óramutatók is. Az ablak előtt egy hatalmas fehér kanapén elnyújtózva gyönyörködöm a telihold gömbölyű pocakjában, mely legalább egy rövid időre kizökkent a mai nap szörnyű valóságából. Fáradt vagyok, melyet csak tovább fokoz, hogy a ma este a szokásosnál is csendesebb és melegebb. De a következő percben már aggódva tekintek le az előttem heverő akta kupacra, aminek átnyálazása ma még rám vár. Már napok óta nyugtalanság költözött be a lelkembe és nem hagy koncentrálni. Holnap egy fontos találkozom lesz azzal a férfivel, aki ezt a nyugtalanságot okozta bennem és akinek a megbeszélésére fel kell még készülnöm. Levelezéseink szigorúan szakmai jellegűek voltak, de az utolsó levélváltások alkalmával mindig adott az írása valami plusz töltetett, ami miatt ma már az egész testem beleremeg, ha levelet kapok tőle. Ügyünk elérkezett ahhoz a fázisához, amikor már a személyes találkozót nem lehet tovább halogatni. Az Ő irodájába lesz a megbeszélés, ahol a felmerülő szakmai kérdéseket megvitatva tudunk csak érdemben tovább haladni. Leveleiben mindig udvariasnak és magabiztosnak mutatta magát, ami néha már bosszantóan szép volt. De elég az ábrándozásból, össze kell magam szedni és pihenem kell. Összecsukom az aktákat és a tudásomra, tapasztalataimra hagyatkozva lefekszek aludni. A telihold ezüstös fénye bevilágítja a szoba titkos sarkait, ahogy Ő eléri a lelkem titkos rejtekeit. Nyugtalanul forgolódok az ágyban, ma nem jön álom a szememre, csak a holnapra tudok gondolni, mely már most izgalommal tölti el a lelkem és vágyakozással a testem.

Reggel van. A hatalmas ablakon át beszűrődött imádott napfény édes érintése ébrezget, mégis a hosszú, álmatlan éjszaka után most bántón fáj. Elhomályosul minden, szemeimet dörzsölöm, nyújtózkodom egy nagyot és gyorsan kibújok a melegágy oltalmából. Az ablak elé kucorodva kortyolgatom a cukor nélküli forrókávémat, melynek a szokásosnál is keserűbb ízét, tej hozzáadásával enyhítem. Reggelente szeretek még az ablakon át beáramló aranysárga ragyogásban lustálkodni. Ilyenkor még minden csendes és nyugodt csak a madarak édes csiripelése hallatszik és a város zaja, bűze messze elkerül.

Két kezemben fogom a hatalmas kávésbögrém, melynek érintése könnyedén átforrósítja az ujjaimat. Hirtelen, az egyik forró levélváltásunk emléke tör rám, ösztönösen lazábbra oldom a köntöst magamon, mely selymesen érinti puha bőröm minden kicsiny szegletét. Önkéntelenül behunyom a szemem és a következő szemérmetlen percben már a képzeletem hada ostromoz, de édes ez a hadjárat, mely végig söpör a testem minden egyes porcikáján. Kényelembe helyezem magam, fejem hátra hajtom, a lábaimat kinyújtva felteszem a sofa karfájára. Próbálom kiűzni az álmot a szememből, de nem megy, még mindig álmodok. Elképzelem, hogy az arcomon a napsugarak kellemes, bizsergető érintése az Ő finom ujjai játéka. Mélyet sóhajtok, ahogy az egyik mondata a fejem búbjától a lábam ujjáig hatol. A következő pillanatban már arra eszmélek, hogy az ajkamat simogatom, majd lassan haladok az államtól lefelé a nyakam kecses vonalán át a mellemig,ahol kicsit elidőzve a vágy egyre erőteljesebben elönti a testem. De már nem menekülök az érzés elől, átadom magam neki, érzem, ahogy a testemen végig fut a mindent elsöprő forróság. Percek múlnak el így, de a valóság vaskarmai kegyetlenül visszarángatnak a jelenbe. Lassan kinyitom a szemem és pilláim mögött meglátom az örök ellenségem tárgyát, az óra mutatóit.

Frissítő zuhanyt veszek. Élvezem, ahogy a tusolóból zubogó vízzuhatag érinti az érintésedre szomjas bőröm. Egy picit összerezzenek a langyos-hideg víz hírtelen érintésétől, melyet a mellbimbóm is jelez.

Ma finom, enyhe sminket rakok fel, melyet piros színű rúzzsal vadítok meg és a fekete kosztümruhámat választom, mely tökéletesen és szigorúan követi a testem vonalát. Fekete magassarkú cipő kerül kiválasztásra, melyet piros színű bőrtáskával egészítek ki. Szőkésbarna hajam feltűzöm, de egy, két rakoncátlan tincsnek engedelmeskedve azokat szabadon hagyom.

Ma angyal vagy ördög? Kérdezem magamtól, miközben a parfüm permetje finoman érinti a testem hajlatait.

De rohanom is kell, hiszen a reggeli "álmodozásom" jócskán lefaragott a szigorúan beosztott időkeretemből. A város zaja már az ingerküszöbömet kóstolgatja, de ma tudomást sem veszek róla. Az irodába érve mindenhol kedves és ismerősarcok üdvözölnek. Az asztalomon rend és tisztaság, ahogy én szeretem, letisztult vonalak semmi felesleges kacat. Bekapcsolom a gépet, ma lassan ébred ő is. Közben a hazavitt aktákat rendezem vissza a helyükre. A többi még a szekrényemben sorakozik hosszú, véget nem érő sorokban. A gépem jelzi, hogy email érkezett, izgatottan ülők vissza a monitor elé. Igen, Ő írt. Várakozva és nagyot dobbanó szívvel nyitom meg levelét. Most is kedves, mint mindig! Megerősítette, hogy a megbeszélt időpontban a rendelkezésemre áll az irodában és persze megint oda biggyesztette a kétértelmű kis smile jelet. Addig még van pár órám, hogy a tegnap kimaradt anyagot átnézem és bepréseljem az agyamba. Az idő ma ólomlábakon jár, ezt kihasználva próbálom rendezni a gondolataimat. Eljött az idő! Összeszedem az anyagokat, és belerakom az aktatáskába, még egy utolsó pillantás a liftben elhelyezett tükörbe. Megigazítom a ruhám és a kosza tincseket a helyükre parancsolom. Az úton végig csak Ő jár a fejembe, próbálom elképzelni, milyen lesz az első találkozásunk, de nyugtatom magam, hiszen ez csak egy szimpla megbeszélés.

Az általa megírt helyre érkezem, de a napi csúcsforgalomban már alig találok parkolóhelyet a kocsinak, de így is időben vagyok.