Születésünkkor hajónk elindult a kiszámíthatatlan, végtelennek tűnő tengervizén. Van, aki dagadó vitorlával szelte a vizet, de mi, csak a szélcsendben tudtunk előre haladni. Térképünk nem volt, iránytűt sem kaptunk hozzá. Az érzéseinkre, érzékeinkre hagyatkozva irányítottuk hajónkat.
Életünk legérzékenyebb,
legsérülékenyebb szakaszában viharba keveredtünk, ahol segítő kezek hiányában,
magunk próbáltuk túlélni a tomboló vihar pusztító erejét. De akartuk, hisz
tudtuk, ezután csak ránk ragyog a napsugár aranyló fénye. Az okozott károkat egyedül
foltoztuk, tapasztottuk, hoztuk újra működő képes állapotba hajónkat.
A hajónk újra
siklik, sőt erősebb bármely másik hajónál a tengeren. Ellenáll a legvadabb, legádázabb
viharoknak is, de rejtelmet és titkát csak egy hasonló lélekhajó értheti es érintheti
meg igazán.
Iránytű nélkül
sokszor eltévedtünk és számunkra nem megfelelő parton kötöttünk ki.
Talán mi örökre
a tengervizén maradva élünk, ahol szabadon, kötöttség nélkül, iránytű hiányában
éljük valós életünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése